Írországi magyarok tapasztalatai
Napok alatt össze állt a terv, találtam egy magyar irodát, ahol a szállásunkat már le is foglaltam még a hét szombatjára, bízva abban, hogy végül csak meggyőzöm a barátnőmet! Szerda délután a hévre várva előrukkoltam a szuper ötletemmel. Nem árultam el, hogy már mindent kifizettem, sőt a repülőjegy is lefoglalva, és igazán reméltem, hogy nem mond nemet. Szerencsém volt.
Miért döntöttél úgy, hogy nekivágsz egy ismeretlen országnak?
Ahogy írtam az előző részben, főként azért, mert imádok utazni. Ezt egészen biztosan édesanyámtól örököltem, már gyerekként is sokat utaztunk együtt. De igazi mérföldkőnek az 1999-es első amerikai nyári tábort mondanám, ahonnan annyi új baráttal, kapcsolattal, élménnyel és tapasztalattal jöttem vissza, ami miatt egészen egyszerűen nem történhettek máshogyan a dolgok. Tudva, hogy a feleségem egészen biztosan olvasni fogja ezeket a sorokat, félve írom, hogy bele szerettem Amerikába, vagyis inkább abba az érzésbe, hogy a magam ura vagyok! Az izgalom, a drukk, amit az ismeretlen, az idegen helyre való megérkezés előtt érez az ember talán sokakat elriaszt. Én azt mondom, hogy ne hagyjátok! Az a rengeteg hely amit egyébként majdnem biztosan nem látnátok, és mindeközben még fizetnek is nektek!
Milyen volt a kezdet?
Gondolom most leginkább Angliáról kell beszélnem... Megsemmisítő! Sajnos pont a megérkezésünk előtt volt a véres londoni robbantásos merénylet sorozat. Ha ehhez hozzá adjuk, hogy augusztusban még minden diák ezerrel dolgozott, és számomra teljesen meglepő módon a fiatalok már tizenévesen elkezdik a diákmunkát, már csak egy lépés volt a felismerés, hogy nem lesz egyszerű állást találni, kézzel fogható segítség nélkül.
Az „én tapasztalatommal és nyelvtudásommal ez nem lehet nehéz!” hozzáállásom heteken belül átcsapott az „értsétek meg már végre, hogy nekem állás kell!” és végső fázisként „az nem lehet, hogy még takarítónak sem kellek!”-be.
Ha azt írom, hogy az addig soha nem tapasztalt mélységbe zuhantam, akkor nem állok messze a valóságtól. Az egy dolog, hogy két évnyi megtakarításunk úszott el, mintegy hat hét alatt, de leginkább belül kellett mindent helyre tennem. Ma már tudom, hol követtem el a hibát, vagyis hibákat. És hálás vagyok, hogy mindez akkor és úgy történt, mert nagyon sokat tanultunk belőle. Az okokat oldalakon keresztül sorolhatnám, csak néhányat írok itt: helyi sajátosságok ismeretének teljes hiánya, görcsös ragaszkodás az addig jól bevált gyakorlathoz, az elutasítások rossz kezelése (itt leginkább arra gondolok, hogy az önsajnálat helyett, jobb lett volna, ha olvasom a sorokat és tanulok belőlük). Már ott tartottam, hogy meg egy hétnyi lakbérre volt pénzünk, és utána szégyen szemre hívhattam volna a szülőket, hogy foglalják le a repülőjegyünket, de szerencsénk lett. Hívtak Skóciából, hogy mikor kezdenénk, természetesen azonnal, két nap múlva már repülőn is voltunk.