Észak-Írországról

Eggs with Spinach and Cheese Sauce
Hozzávalók:
1 kg friss spenót
40 g vaj vagy margarin
45 ml sütő liszt
300 ml tej
75 g Cheddar sajt, reszelve
csipetnyi angol mustárpor
nagy csipetnyi frissen őrölt szerecsendió
4 keménytojás, hosszában felvágva
bors

A spenótot megmossuk, s amúgy nedvesen egy serpenyőbe tesszük, majd addig pároljuk, amíg a levelek megfonnyadnak, s közülük az öblítő víz maradéka is elpárolog. Ekkor a spenótot egy szűrőbe tesszük, jól kinyomkodjuk, végül apróra vágjuk.
Olvasszunk meg 25 g vajat, szórjuk bele a lisztet, pirítsuk a zsiradékban egy percig, majd folyamatos keverés mellett csurgassuk hozzá a tejet. Ha a tej felforrt, lassú tűzön főzzük még 4 percig. Ez után vegyük le a tűzről, adjunk hozzá 50 g sajtot, s ízesítsük mustárporral, sóval és borssal.
A maradék vajat felolvasztjuk egy kisebb serpenyőben, hozzáadjuk a spenótot, a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk. Az átmelegített spenótot egy tepsi aljába terítjük, a tetejére tesszük a cikkekre vágott keménytojást, majd ráöntjük a szószt, végül megszórjuk a maradék sajttal. Előmelegített grillezőben (esetleg sütőben) addig sütjük, amíg a tetején bugyborékoló sajt nem válik aranyszínűvé.

Duck Breasts with Blackberries
Hozzávalók:
4 kacsamell
30 ml feketeszeder lekvár
egy narancs finomra reszelt héja és leve
fekete bors

A kacsamelleket - bőrös oldalukkal lefelé - egy serpenyőbe tesszük, s 3-4 percig sütjük. Közben sózzuk, borsozzuk, s megszórjuk a narancshéj-reszelékkel. A húst megfordítjuk, s további 3-4 percig sütjük. Ez alatt a bőrös oldalát megkenjük lekvárral, s rálocsoljuk a narancslevet is. Az újabb fordítás után kenünk még rá egy kis lekvárt, s további egy-két percig sütjük. Akkor jó, ha a hús már puha, de a közepe még rózsaszín. (Krumplival, narancssalátával, s a serpenyőben maradó szafttal tálaljuk.)


<< .1 .2 .3 .4 .5 .>>