Észak-Írországról

Belfastot a II, világháborúban hevesen bombázták. 1941-ben egyetlen támadás alkalmával a német bombázók közel ezer embert ölt meg, valamint több tízezren váltak fedélnélkülivé. London bombázásán kívül ekkor érte a legnagyobb csapás Nagy-Britanniát, a Blitz fedőnevet viselő támadássorozat alatt.

Belfast hivatalosan 1920 óta Észak-Írország fővárosa. Ahogy egyre inkább nagyvárossá vált Belfast, úgy kezdtek a konfliktusok kiéleződni a római katolikusok, valamint a protestánsok között. A szembenálló feleket a konfliktusok során már nevezték republikánsok és lojalisták harcának, de nevezték őket nacionalistáknak és unionisták ütközetének. A legutóbbi összecsapásuk, melyet a helyiek the Troubles-nek neveztek, körülbelül 1969-től az 1990-es évek végéig tartott. Belfast főleg az 1970-es években sínylette meg az összecsapásokat, hiszen ekkoriban mindkét oldalon fegyveres szervezeteket hoztak létre. Bombázások, merényletek és utcai erőszak, mind- mind beárnyékolta a Troubles időszakát. 1972-ben a „véres pénteken” az IRA 22 bombát robbantott fel a városközpontban, mely kilenc áldozattal járt. Összesen 1969 és 2001 között 1500 ember esett a politikai csatározások áldozatává a városban.
Az utóbbi időben egyre kevesebbet lehet hallani a két szembenálló szervezetről. 2004 december 20.-án 26.4 millió fontot loptak el az Északi Bankból (Belfast Központjában található), mely az Egyesült Királyság legnagyobb értékű rablásává vált. A rendőri nyomozás után a rablással az IRA-t (Ír Republikánus Fegyvereseket) vádolták meg. A rendfenntartás az Északír Rendőrszolgálat feladata, s az utóbbi évek kimutatása szerint , az erőszakos cselekmények északon, délen, és keleten jelentősen visszaszorultak az utóbbi időben 2002 és 2006 között. -http://www.belfast.hu/varostortenet
"Egy Belfast, ahol a remény és a történelem egyaránt jelen van” ez volt a 2003-as Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért írt pályázat mottója.

.<< .1 .2 .3 .>>